Ahogyan a víz tükrözi az arcot
2013. szeptember 28. 19:00, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, ÓbecseA sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház Erdélyben, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon túl, a társulat oktatási és szociális projekteket hoz létre fiatalok és felnőttek számára.Előadásainkat mind a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, mind Erdély számos településén bemutattuk már, különös tekintettel a szórványtelepülésekre. Társulatunk 17 hazai és nemzetközi díjat tudhat magáénak, legutóbbi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály közösségi díja.
Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot az Osonó Színházműhely megnyilatkozása.
Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét. Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.